![]() |
made by Leah H. E. |
„Idegesen érkezem a palánkhoz a bemelegítésre szánt idő végén. Az
edzőink és a koreográfusunk mosolyogva fogadnak minket, mire feszülten, de
visszamosolygok, semmi szükség arra, hogy őket is felidegesítsem. Amikor
rossz érzésem van, akkor mindig történik valami, most pedig az van, nem is
picit, még a gyomrom is hasogat.”
1
rész: Olvadó jég
„Szóval, anya az elmúlt napokban párt keresett neked, mindent
felforgatott, amit csak tudott, de ugye csak azt a cseh fiút találta, aki
szerény személyem véleménye szerint nem a legjobb, de te tudod.”
„Erre összevonom a szemöldököm, mert tény, hogy szeretem a
musztángokat, de most legkisebb gondom is nagyobb egy autónál. Ám amikor egyre
jobban kezd mutogatni, rájövök, hogy mit szeretne a tudtomra hozni.”
„Lehet, hogy titokban edzett? Nem tartom túl valószínűnek, de annyira
kizártnak sem, elvégre, ha valaki egyszer elkezdett valamit, akkor nehéz
megválni tőle, főleg ha szinte minden versenyt megnyert, amit lehetett.”
„Mindenesetre félreteszünk pár számot, de egyikre sem mondjuk azt, hogy
igazán tetszik. Érdekes, talán még életünkben nem voltunk akkora egyetértésben,
mint most, amikor számokat kell választani.”
„Aliona még ad némi instrukciót - főleg a forgásokkal és a szinkronnal
kapcsolatban -, majd a palánkig kísér minket, megveregeti a vállunkat, átveszi az
elvédőinket, majd szurkol nekünk. Ő ennél többet már nem tehet.”
„Szánalmas vagyok, hogy csak ennyit bírok kinyögni, de más nem megy.
Nyár eleje óta várok erre a pillanatra, de valahogy nem igazán így képzeltem
el. Valami kis séta, esetleg egy ebéd, vagy mit tudom én, de ez a variáció
biztosan nem szerepelt a terveim között.”
„Mia és én egy rövid másodpercig némán meredünk a mellettem ülőre, majd
egyszerre tör ki belőlünk a nevetés. Percekig röhögünk fennhangon, amit
Stefánia nem nagyon preferál, így a végén már a párnával üt engem, hogy hagyjuk
abba.”
Nyolcadik fejezet ~ Ruhapróba és kávéház
„Nem kell sokat gyalogolnunk, mire megérkezünk egy kellemes, viktoriánus korabeli kis kávézóhoz. Nem tudom, hogy Christian honnan ismer ilyen helyeket, de követem befelé a félig-meddig elsötétített helységbe.”
„Nem kell sokat gyalogolnunk, mire megérkezünk egy kellemes, viktoriánus korabeli kis kávézóhoz. Nem tudom, hogy Christian honnan ismer ilyen helyeket, de követem befelé a félig-meddig elsötétített helységbe.”
„Mire átjutunk minden biztonsági kapun és hasonlón, komolyan
letörik a kezem, a lábam meg mindenem, mert nem én, vagyis inkább nem mi lennénk,
ha nem kötözködnének velünk minden egyes állomásnál, vagy minél.”
„Nem izgulok? Ilyet mondtam volna? Tévedtem, már csak egy pár van
előttünk, én pedig a hányingeremmel küszködök, miközben próbálom magammal
elhitetni, hogy akkora baj nem lehet, holott tudom, hogy ez nem igaz.”
„Hirtelen nem tudom, hogy mit kívánhatnék, azonban, mikor visszafordulok
a párom felé, mondhatni megvilágosodom, így még gyorsan lehunyom a szemem, hogy
el ne szalasszam a pillanatot. Azt kívánom, hogy…”
Komolyan, olyan ez a
nap, mint az édes-savanyú szósz, kicsit keserédes, de azt hiszem, már mindent
megéltem a nap folyamán, amit lehetett, így nem érhet meglepetést.”
„A nézők eközben még
lelkesen tapsolnak, néhol megjelenik egy-egy olasz zászló, köztük legnagyobb
meglepetésemre egy „Forza Mia!” feliratú plakát is fel-felvillan a
velünk szemben lévő sorok egyikében.”
Tizennegyedik fejezet ~ Találkozások
Tizennegyedik fejezet ~ Találkozások
„Lefelé menet végig azon
gondolkozom, hogy hogyan kerülhetném el a jégpályát és az újabb találkozást,
azonban rá kell jönnöm, hogy ez lehetetlen, így kissé kedvtelenül lépek át az
elválasztó ajtón. Pár pillanatig fülelek, de nem hallok hangokat.”
„A helyezésünk itt most nem a tartásunk szépségén, a spárgám
minőségén, vagy az előadásunkon fog múlni, hanem rajtam, és azon, hogy mennyire
birkózóm, vagyis birkóztam meg a tegnap történtekkel, és a családom
jelenlétével.”
„Axel, a legnehezebb ugrás, mert mikor azt mondjuk, hogy „dupla”, az nem
két fordulatot jelent, mint a másik öt ugrásnál, hanem két és felet, így eshet
meg az a dolog, hogy bár a korcsolyázó elölről indítja az ugrást, mégis
hátrafelé érkezik.”
Extra fejezetek:
„Bizonyítani az szovjeteknek, az olaszoknak, a világnak, de elsősorban
magunknak, és ez sikerült. Itt vagyunk a világbajnokságon, itt ülünk, és akár a
dobogóra is feljuthatunk, ami egy olyan dolog, melyről a szezon kezdetén még
álmodni sem mertünk.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése